Tegnap HUH

május 5.

Jézusom, a tegnapi egy nagyon fárasztó, de örömteli nap volt. Reggel megkaptam a hír, hogy a LadyGaga.hu társszerkesztője vagyok, ami nagyon jó. Ennek örömére mosolyogva indultam el itthonról. :) A Deákon találkoztam Zsombival, Esztivel meg Tádéval, a baj csak az volt, hogy addígra már véresre törte a cipő a lábamat, ezért el kellett csoszogni a Rossman -ig, ahol vettem sebtapaszt. FELÜDÜLÉS VOLT!!! : D

Ezután próbálni mentünk, ahol próbáltunk felvenni (értitek a szóviccet) egy új dalt, de aztán rájöttünk, hogy nem tudjuk, de aztán rájöttünk hogy mégis. Így hát felvettük és egész jó lett. Sőt nagyon jó, ahoz képest, hogy konkrétan lófasznyi technikánk volt hozzá.

Az volt a legjobb, hogy Gergő (aki nagyjából olyan nekünk, mintha a zenei producerünk, menedzserünk, pszihológusunk, időjósunk és még egy csomó mindenünk lenne) azt mondta, hogy jó lett a dal.

A csipet-csapat Tádé nélkül, de Bogival kiegészülve ezután átjött hozzám. Ittunk finom teát, meg meghallgattuk az új dalt, aztán csináltam zsombinak lakkfilccel egy tetoválást és szerintem tök jó lett... :)

Ezek után a napot mi sem zárhatta volna jobban, mint egy nagyon ütős koncert émény, amit tegnap a the Grenmától kaptunk meg. Bár a tracklist rövidke volt, de még így is belefért egy Néni karaoke show, ahová ezúttal engem hívtak fel a színpadra és rajtam kívül csak egy csaj volt fennt, aki biztos nagyon izgult, mert nem lehetett hallani amit énekelt. Csongi azt mondta a koncert után, hogy nem volt még olyan, hogy valaki kivette volna a mikrofont az álványból és úgy énekelt volna, mert általában mindenki tök karótnyelt odafennt. :)

Hazaértem éjfél előtt, de cseppet sem voltam álmos, ezért nekiláttam filmezni. Megnéztem az "Egy Gésa emlékiratai" című filmet, ami nekem nem tetszett... Nem szeretem a japán kultúrát, egyedül a tetoválások és a különböző grafikák tetszenek, bár azok nagyon. 4 körül feküdtem le, és kb két órája keltem... Tudok élni, mit ne mondjak... : D

Tegnap HUH Tovább

Nyugivaan

május 5.

Huh nem tudom, most nagyon közléskényszerem van, de nem tudom, hogy mit írjak... Ma megjöttek postán Zsombi pengetői, ezért taliztam vele és odaadtam neki őket. A dologba két fatális hiba csúszott be: otthon hagytam a pengetőket és rossz irányba szálltam fel a villamosra... Na igen, jellemző, így egy kis késéssel, de végül csak sikerül megtalálnunk egymást. Idén először a meleg elöl bemenekültünk a Costába, ahol jegesteát ittunk.

Ezután anyummal elmentem az Allee -ba, lecsekkoltam a H&M Divat az AIDS ellen kampányának a darabjait és bár egy ing egész nemrossz volt, a ruhák nekem nem jönnek be... Mindegyikben van egy pici hiba ami elrontja az összképet. A fülhallgatók viszont tetszenek, de nekem akkor is egy Gagás kell... :D

Ezután Találkoztam Timivel és vele is elmentünk a H&M-be, ahol félretetettem egy papucsot... :D Kicsit mászkáltunk még a városban, hülyültünk mint a szemét aztán most itthon vagyok... Nem tudom, mesélnék szívesen valami izgalmasat, de semmi nem történt velem ma.

P.s.: Beelőzte a részvénypiacon az Apple a Microsoft-ot!!!! :D

Nyugivaan Tovább

Ásen szavával élve kaptam egy "pücüt". :) Na, komolyra fordítva a szót, kaptam egy új játékszert és nagyon-nagyon örülök neki. Nagyon régi vágyam volt egy hordozható gép, hiszen a banda miatt is kell, meg azért suliba sem árt meg ha elutazunk valahova akkor is kell a megszokott munkafelületem és most, kihasználva egy kínálkozó lehetőséget megvettük életem első laptopját, egy 13 colos MacBook Pro -t.

Ebben a gépben megvan minden, ami nekem kell. Kicsi, de erős, szép képernyője van, kényelmes rajta pötyögni, vannak rajta olyan programok, amiket nap mint nap használok és - ez most nagyon sznob lesz - van egy fílingje a hordozható Mac -eknek. Most nem kezdek el megint oldalakat írni arról, hogy miért tartom mérföldekkel jobbnak az Apple számítógépeit mérföldekkel jobbnak az összes többinél, mert ezt már annyiszor megtettem.

Szuper érzés volt elhozni a boltból és végigmenni vele az utcán. Egyébként a boltban Lady Gaga szólt, mint kiderült az egyik eladó lány iPhone -járól. Éééés láttam hogy már itthon is lehet kapni a HeartBeat -et, a Gaga által tervezett fülhallgatót. Elég húzós ára van, huszonvalamennyi, de karácsonyi ajándéknak (vagy csak úgy) tökéletes lenne NEKEM!! :D Majd meglepődök...  ;)

Amúgy az életecskémmel semmi extra, ugyanúgy depi van, de a mai napom egész jó volt, hiszen még kávézni is voltunk Kriztával, Esztivel és Zsombival. Szóval talán látom már a végét a szenvedésemnek... Ez így leírva annyira szánalmasan hangzik, de valahogy a fejemben most minden értelmes és semmi sem az...

Egyébként vasárnapra összekapom magam, mert koncert lesz!!! Gyertek!!!! Ingyenes! Bővebb infó a GT weblapján... ;)

Kaptam egy "pücüt" :D Tovább

Huhhh

május 5.

Gyerekek nagyon ki vagyok merülve... Múlt héten ugye dójcslándban voltam és leszívta az akksimat, vagy énnemtom...

Meg ugye javában zajlik a házfelújítás is nálunk, amivel már egy kicsit kezd telelenni a tököm, de már látom a végét. A szobám szuper lesz, a többi helyiség is elmegy, bár lehetett volna jobb is, de majd még kiderül, mert a kétséges elemek még nincsenek a helyükön. Mindegy, kell egy kis "környezet váltás", szóval végső soron örülök ennek az egésznek.

Mindezek mellett most megint van egy ilyen kis depihullámom, vagy nem tudom, mert rámjöttek a szokásos hülyeségeim, melyeket rajtam kívül nem ért senki, de azért jó, amikor látom hogy mások támogatnak. Nélkülük lehet hogy már felkötöttem volna magam. Szóval imádom a barátaimat és tényleg köszönöm nekik csak azt hogy vannak és hogy van kivel találkozgatnom az unalmas és fájdalmas valóságomban... 

Pénteken buli lesz, gyertek zépébe és május 23 -án meg koncertünk! :)

Huhhh Tovább
süti beállítások módosítása