» Egy budapesti szórakozóhelyen «

- Hé, 200 forint a ruhatár, leraknám a kabátomat, de nincs nálam egy fitying se. Viszont egy régi sulitársam a ruhatáros... Szerinted megkérjem tőle, hátha lerakhatom ingyen?

- Hát persze, miért ne?

- Nem tudom, én általában félek ilyen régi ismeretlen ismerősöktől bármi szívességet kérni... Mindig attól tartok, hogy visszakérdeznek negédesen, hogy "igen? mi is a vezetéknevem?", én állok ott lefagyva egy percig, aztán megszégyenülten elballagok.

- Jaj, ne hülyéskedj már, kérdezd meg!

- Ok...

 » Ruhatárnál «

- Szia Béla, rég láttalak! Öhm, esetleg lerakhatom a kabátomat ingyen, sajnos nincs nálam pénz...

- Persze, csak nem tudok címkét adni, de felírom a neved egy cetlire, és majd ha mész, akkor azt diktáld be!

- Okés, szuper, köszi...

- Hogy is hívnak?

Sikeresen megérkeztünk az idei VOLT fesztiválra. Szerencsére idén is kaptunk T-Mobile-os karszalagot, amivel soron kívül bejöhettünk, ezért nem kellett órákat várakozni a bejáratnál a tűző napon, ráadásul így még fasza sátorhelyet is szerezhettünk. Beköltözésünk után megjártuk a TESCO-t, ahonnan a Brains-esek hoztak vissza minket a kisbuszukkal. 

Gondolom, mondanom sem kell, hogy a hangulat ezáltal (meg persze egy csekély mennyiségű alkohol hatására) teljesen meg lett alapozva az estére, melynek fő attrakciója a Nagyszínpadon lévő gálaest volt. Az elmúlt évezred nagy előadói mellett a mai vezető magyar zenekarok is felléptek 3-3 számmal, és a KERET blognak köszönhetően a fotós árokból nézhettem (és fényképezhettem) végig az eseményt. A többi színpad körül bolyongva rájöttem, hogy mi lesz az idei VOLT legnagyobb hibája: tavalyhoz képest írtózatosan bekúszott a zenei életbe a dubstep jelenség, amelyet az emberek vagy nagyon szeretnek, vagy egyáltalán nem. A felhozatal éppen ezért szintén vegyes, lesznek a "klasszikusnak" számító fellépők, mint például ma a Lostprophets, vagy a Snow Patrol, és az új hullám friss üdvöskéi, gondoljunk csak Katy B-re, vagy Skrillexre. Én speciel hányingert kapok a dubsteptől, ezért számomra ez egy nagyon éles dolog(nak tűnik), de nem tudom, hogy mások hogy vannak ezzel.

A körülmények eddig kielégítőnek tűnnek, van rendes mobiltöltő spot, bár a netkamion halál (20 éves, laptopnak csúfolt őskövületek, melyeken csak az internet explorer fut), a T-Mobile sátorban vannak fasza laptopok, ahol a képeimet is le tudom menteni, így nem kell félnem attól, hogy nem lesz elég hely a memóriakártyámon. A zuhanyzóban idén végre van meleg víz, azonban a zuhanyfüggönyökre már nem jutott pénz, ami egy kissé nyomasztó, de hát ez van. A színpadok elrendezése pont olyan, mint tavaly, szóval egy "rutinos voltos" mindent könnyen megtalál, de vannak új színfoltok is, melyek által garantáltan idén sem unatkozhat a drága fesztiválozó.

Így, egy nap után tehát összességében jónak ígérkezik a buli, ha minden jól megy holnap is bejelentkezek egy ehhez hasonló rövid élménybeszámolóval.

Gondolom sokan érzik úgy, hogy néha sokkal egyszerűbb mindenben a könnyebb utat választani. Reggelente a pihe-puha ágyban maradni és délig fetengeni, csendben lapítani, amikor szavakra lenne szükség vagy épp megenni azt az utolsó szelet sütit és elkönyvelni, hogy egyedül, kövéren halunk meg ahelyett, hogy eljárnánk futni minden reggel a Margitszigetre. 

Ha viszont az ember erőt vesz magán és kitűzi a szeme elé a céljait, akkor bármit elérhet. Mindenki a maga szerencséjének kovácsa, ahogy mondani szokás és sokszor csak egy ici-pici erőfeszítés kellene ahhoz, hogy az életünk egy jobb irányba induljon. 

Kezdésképpen mi lenne, ha mindannyian elhatároznánk, hogy minden nap cselekszünk valami jót? Nem kell nagy dologra gondolni, csak mondjuk segíteni egy bajba jutott baráton, felvenni egy járókelőnek a pénztárcáját, ha elejtette, vagy pusztán rámosolyogni az agyondolgoztatott, végsőkig kimerült pénztároslányra a TESCO-ban. Ezzel magunknak és másoknak is okoznánk egy jó napot és a szürke hétköznapok sokkal színesebben és vidámabban telnének.

Az őszi szünetet kihasználva megejtettük Szandival a harmadik közös fotózásunkat. Lecseréltük a "jól bevált" helyszínt és a modellt is; a pincém helyett egy igazi, hatalmas utasszállító repülőgépen bohóckodtunk, és Ásen helyett két, szintén amatőr, de a repülős témához tökéletesen passzoló modellel dolgoztunk, Polettel és Kristóffal. A szervezés szinte már túl könnyen ment, pik-pakk lett repülőgépünk, pilótánk és légiutaskísérőnk tetőtől talpig (többnyire eredeti Malévos) egyenruhában. 

A képekkel azt szeretnénk bemutatni, hogy mi vajon mi történik egy repülőgépen a személyzet tagjai között, amikor már az utasok mind leszálltak. Egy-két kép különösen erotikusra sikeredett, és bár itt nagyon kiütközik, hogy nem profi modellekkel dolgoztunk, de a végeredmény szerintem elég jó lett. Szandival nagyon büszkék vagyunk a képekre és őszintén reméljük, hogy nektek is tetszenek! :)

Természetesen, mint mindig, most is csináltunk werkfilmet, amit a tovább után megnézhettek! Az összes képet megtaláljátok a Facebook oldalamon, és a Flickr-en.