Hazánk első zenetévéje, a Z+ a maga korában rendkívül népszerű volt, hiszen akkoriban még megférhetett egymás mellett a Kispállal a magyar alternatív zene - talán mondhatom így - megteremtője, Lovasi András és a piros bőrnadrágjában pop zenére segget rázó Varga Zsuzsa is. Aztán a csatornát megvette a német VIVA, és bár a műsorok megváltoztak, a célközönség többé, kevésbé még mindig a régi maradt. Aztán amikor az MTV felvásárolta európa szerte a VIVA tévéket, és elindult itthon a magyar MTV, valahogy minden elromlott. A popzene maradt a VIVÁ-nál, ám az idő múlásával egyre inkább csökkent a színvonal, minden más zene pedig átkerült az MTV-hez - ami azóta elveszett a valóságshowk tengerében, de ez már egy másik téma.

A VIVA nézőközönsége szépen leredukálódott a 10-14 éves, egyszerű zenei ízléssel bíró kislányokra. A profi műsorvezetők helyére megcsinált amatőrök kerültek, és érthetetlen, már-már szürreális zenei produkciók tűntek fel és tűntek el, egyszóval a csatorna szépen lassan süllyedt a híg trágyában. Változás kellett, mégpedig egy nagy, 180 fokos hátra-arc, máskülönben egy éven belül lehúzhatták volna a rolót.

Szerencsére ezt az illetékes vezetők is észrevették és idén, év elején szépen lassan elkezdődött a váltás. Először a ‘Megálló’ kapott új arculatot, valamint új műsorvezetőt, de a teljes átalakulás pár hete történt meg. A műsorok egységes arculatára nemsokára visszatérek, de ami sokkal fontosabb: mint amikor egy rossz buliban leváltják a DJ-t és egyből felpörög a hangulat, a zenetévé playlistjét is lecserélték és a legundorítóbb trashpop sztárocskák helyett (illetve egyelőre csak mellettük, de szerintem ez még csak az átmeneti állapot) újra helyet kapnak a minőségi zenét játszó, tényleges értékeket képviselő fiatal zenészek. Persze ez nem jelenti azt, hogy búcsút inthetünk Lady Gagának és SP-nek, de az egyslágeres tehetségkutató hulladékok, valamint a szarrá autotuneolt vivacelebek korszaka végleg lejárt.

De nem lett hibátlan a váltás. Szerény véleményem szerint a vizuális megjelenéssel ennél jobban nem is lőhettek volna mellé. Technikailag tök profi minden (mondjuk pár felirat zavaróan pixeles), de az egész annyira wannabe hipszter lett, mint azok a hetyke bajuszt növesztett kétévemégemóvolt srácok, akik minden hétvégén az Ankerben rázzák a fejüket a ‘Pumped Up Kicks’-re. A reklámspotokban lázadó, vintage ruhákba bújt amerikai fiatalok másznak fára a The [Hated] Tomorrow zenéjére és ha ez még nem lenne elég, minden tele van háromszögekkel. Lehet csíkos, pöttyös, fekete, fehér, fordított, térben vagy síkban, mindegy is, csak háromszög legyen. Háromszögben vannak a feliratok, háromszögre épül az összes logó (az ‘Egytől három’ című műsornak például egy olyan háromszög a logója, amiben van még három kisebb háromszög) és a VIVA felirat is négy háromszögből olvasható össze. Ezen kívül komoly hiba volt a váltás során, hogy nem ejtették meg a már nagyon égető 16:9-es átállást, hiszen ezt pont az ilyen, teljes arculatváltások során a legcélszerűbb megtenni.

Én személy szerint az elmúlt pár évben sem néztem a csatornát és ezután sem fogom, legfeljebb hosszabban nézek bele egy-egy műsorukba, ha unatkozom, nincs semmi a tévében és csak kapcsolgatok a csatornák között. Egyébként meg a televízió korszaka leágazóban van, hiszen az internet szépen lassan átveszi a zenecsatornák szerepét. Ez külföldön, főleg amerikában már nagyon érezhető, ám magyarországon még annyira nem, ezért sem elhanyagolható ez a viszonylag pozitív változás. Kíváncsi vagyok, mit hoz a jövő és ki tudja, lehet hogy látjuk még Lovasit és Varga Zsuzsát együtt a VIVA képernyőjén.

"A zene jobb lett, de az egész olyan hipszter!" - Gondolatok a VIVA arculatváltásáról Tovább

Már nagyon vártam a The Asteroids Galaxy Tour új albumát, az ‘Out Of Frequency’-t, egyrészt azért, mert az előző, ‘Fruit’ valami egészen zseniálisra sikeredett és az elmúlt pár év zenei felhozatalát tekintve újszerű és különleges volt, másrészt pedig azért, mert a lemez két előfutára, a ‘Major’ és a ‘Heart Attack’ nagyon ígéretesnek tűnt. Maga a lemez rendkívül jól sikerült, hozza a várt színvonalat és tele van fantasztikus felvételekkel, bár egy kicsit csalódott vagyok, mert másra számítottam.

Az ‘Out Of Frequency’ a bandára jellemző, hetvenes éveket idéző, pszihedelikus pop stílus határain belül marad, ami valljuk be, egyáltalán nem egy tág fogalom, ám mégis sikerült elődéhez képest egy merőben újfajta hangzást felmutatnia. Egyszerűbbek, itt-ott könnyedebbek a dallamok, nincs meg az a “beszippant és magában tart” érzés, ami a ‘Fruit’ majdnem összes számára igaz volt, valamint a trombita és a különböző kisebb ritmushangszerek (kolomp, csörgő stb) eddigi dominanciáját átvették az elekromos eszközök, a szintetizátor és a gitár. Ennek következtében kevésbé lett markáns a dallista, de vannak bőven slágergyanús szerzemények, mint például az első EP, a ‘Heart Attack’ vagy a lemez előfutára, a ‘Major’. Nekem személy szerint nagyon bejön a címadó ‘Out Of Frequency’, a ‘Cloak And Dagger’, a korong talán legelszállósabb dala, a ‘Theme From 45 Eugenia’ és a ‘Suburban Space Invader’ is.

Ugyanakkor, amikor először meghallgattam a lemezt, egy kicsit csalódott voltam. Bár az ‘Out Of Frequency’ önmagában egyáltalán nem rossz, sőt, két nap alatt nagy kedvencemmé vált, a ‘Golden Age’ és a ‘Around the Bend’ világméretű sikerei után sokkal inkább valami, az előző lemezhez hasonlóra számítottam. Ha ezzel az anyaggal nem első sorban a rajongók kielégítése volt a cél, hanem a dán banda a ‘Fruit’ sikereit akarja megismételni (gondoljunk csak a reklámszerződésekre a Heinekennel és az Apple-lel, vagy az amerikai és európai turnéra), akkor talán egy kicsit mellényúltak.

Ettől függetlenül a hippi korszakot idéző zenéjével a The Asteroids Galaxy Tour csillaga fényesen beragyogja az európai zenei élet egét és az ‘Out Of Frequency’ méltó, bár talán egy kicsit lightosabb folytatása lesz az elmúlt pár év diadalmenetének.

Megjelenés: 2012 január 31.

The Asteroids Galaxy Tour - Out Of Frequency Tovább

Új Ting Tings klip

október 10.

Ma jelent meg a The Ting Tings legújabb klipje, a 'Hang It Up'. A dal tetszik, de a videó valami egészen elképesztően szar lett. Már akkor csodálkoztam, amikor Katie-ék kiírták a twitterre, hogy egy spanyol skateparkban fognak forgatni és gördeszkások jelentkezését várják, de nem hittem volna, hogy a végeredmény ilyen nézhetetlen lesz. Kijelentem, hogy ez a legrosszabb TTT klip, és mivel ennél a dalnál vannak jobbak is az új lemezen, ezért ez nekem most így összességében csalódás. Nektek hogy tetszik?

FRISSÍTÉS: Pár perce Katie az alábbi bejegyzést tette közzé a The Ting Tings facebook oldalán: "Thanks everyone..Glad your liking..we will have another song and video out before the end of this month..keep liking..get the word out! katiexxx" ("(...) Még ebben a hónapban megjelenik egy új dal és hozzá a klip. (...)") Hát kíváncsian várom...

Új Ting Tings klip Tovább
süti beállítások módosítása