Aki régóta követi a blogomat, tudhatja, hogy élek-halok a keleti konyháért. A legújabb mániám, hogy sült banánt készítsek azonban nem egy kínai éttermi látogatásom után, hanem Steiner Kristóf Hajónaplók című könyvének olvasása közben kerített a hatalmába. Hiszek a szavak erejében, már csak azért is, mert amikor elolvastam azt a szót, hogy "sült banán", letettem a könyvet, felöltöztem, leszaladtam banánért, és 10 perc múlva már javában sütöttem a falatkákat. Így elsőre annyira jól sikerült, hogy megosztom veletek a receptet.

Hozzávalók

- 4-6 banán
- egy tojás
- egy kis pohár (1,5 dl) tej
- valamivel kevesebb (kb. 1 dl) ásványvíz
- egy kávéskanálnyi só és cukor
- egy evőkanál méz
- liszt
- olaj

Elkészítés

- Akinek volt már fakanál a kezében, rájött, hogy palacsintatésztát kell csinálni. Ennek a legegyszerűbb módja, hogy egy turmixgépben összeöntöd a hozzávalókat (a banán és a liszt kivételével) és 10 másodperc alatt egyszínű lötyivé mixeled össze. Adj hozzá annyi lisztet, hogy a palacsintatésztánál egy picit sűrűbb, kb. joghurt állaga legyen, majd mixeld csomómentesre a masszát.
- Vágd a banánokat kb. 1-2 centi vastag karikákra, a két kúp alakú végét pedig edd meg! :)
- Keress egy ici-pici lábast, töltsd fel annyi olajjal, hogy a banán karikákat pont ellepje, és kezdd el közepes lángon hevíteni. Használhatsz fritőzt is, de én azt nem szeretem, mert feleslegesen zabálja az olajat.
- A karikákat szórd bele a tésztába, forgasd meg, hogy minden oldalukat beborítsa a massza. Vedd lejjebb a lábas alatt a lángot, aztán kb. ötösével pakold a banánokat az olajba. Ha még nem tetted meg, gyorsan vegyél elő egy nagy tányért, és tegyél rá pár réteg papír törlőkendőt, hogy majd a felesleges olajat felszívja.
- Fél perc alatt megsülnek a kis korongot, ekkor fordítsd meg őket, süsd még 20 másodpercig, és kész is. Akkor csináltad jól, ha az egész felületük kb. középbarna.
- Tálald vanília fagyival és házi csokisziruppal

414070_356206997779832_797483533_o.jpeg

Egy egyszerű finomság: sült banán Tovább

Sült tészta

december 12.

Mindig, amikor Bécsben vagyok, útba ejtem a főutcán a kínai sült tésztás pultot. A csirkés noodlejüknél finomabbat szerintem még kínában sem csinálnak, de mivel körülményes lenne minden egyes alkalommal kimenni Bécsbe, amikor megkívánok egy kis sülttésztát, kénytelen voltam kikísérletezni egy finom receptet. A végeredmény finom lett, de persze nyomába sem ér az eredetinek.

Hozzávalók: 
- egy csirkemell
- fél, egy fej lilahagyma
- egy kevés borsó
- 2-3 fej gomba
- egy kisebb répa
- fél csomag rizstészta
- só, bors, szójaszósz, chilipaprika, őrölt gyömbér, szezámmag

Elkészítés:
A csirkét vágd fel kisebb kockákra, sózd és borsozd be ízlés szerint, adj hozzá egy kis őrölt gyömbért, ha szereted a csípőset, akkor chilipaprikát, áztasd be egy kis szójaszószba, és hagyd pácolódni pár óráig. Vágd fel a zöldségeket (én a hagymát karikákra, a répát csíkokra, a gombát pedig kis kockákra vágtam), és tedd fel a tésztát főni. Ha nem sikerül rizstésztát szerezni, akkor jó a sima spagetti is, de élelmes és olcsó megoldás az is, ha 4-5 darab 50 forintos Tesco-s Smack leves utánzatot veszel és annak a tésztáját főzöd meg. Egy nagy serpenyőben kis vajon süsd meg a csirkét, majd amikor már kívül-belül átsült, add hozzá a zöldségeket. Lefedve hagyd őket egy kicsit főni, aztán amikor a zöldség már egy picit megpuhult, öntsd ki egy edénybe az egész alól a levet, majd pirítsd a húst és a zöldségeket még kb. egy percig. Ha kész a tészta, szűrd le, öblítsd le, csepegtesd le, aztán mehet az is a serpenyőbe. Jó alaposan forgasd össze a húst és a zöldségeket a tésztával, majd amikor már a tészta is kezd "pirulni", vedd le a tűzről és kész. Tálaláskor szórd meg jó sok szezámmagal, és locsold le egy kicsit az előzőleg "lecsapolt" vajas, szójaszószos, fűszeres lével. 

Sült tészta Tovább
süti beállítások módosítása