VOLT - 0. nap

június 6.

Sikeresen megérkeztünk az idei VOLT fesztiválra. Szerencsére idén is kaptunk T-Mobile-os karszalagot, amivel soron kívül bejöhettünk, ezért nem kellett órákat várakozni a bejáratnál a tűző napon, ráadásul így még fasza sátorhelyet is szerezhettünk. Beköltözésünk után megjártuk a TESCO-t, ahonnan a Brains-esek hoztak vissza minket a kisbuszukkal. 

IMG_4967.jpg

Gondolom, mondanom sem kell, hogy a hangulat ezáltal (meg persze egy csekély mennyiségű alkohol hatására) teljesen meg lett alapozva az estére, melynek fő attrakciója a Nagyszínpadon lévő gálaest volt. Az elmúlt évezred nagy előadói mellett a mai vezető magyar zenekarok is felléptek 3-3 számmal, és a KERET blognak köszönhetően a fotós árokból nézhettem (és fényképezhettem) végig az eseményt. A többi színpad körül bolyongva rájöttem, hogy mi lesz az idei VOLT legnagyobb hibája: tavalyhoz képest írtózatosan bekúszott a zenei életbe a dubstep jelenség, amelyet az emberek vagy nagyon szeretnek, vagy egyáltalán nem. A felhozatal éppen ezért szintén vegyes, lesznek a "klasszikusnak" számító fellépők, mint például ma a Lostprophets, vagy a Snow Patrol, és az új hullám friss üdvöskéi, gondoljunk csak Katy B-re, vagy Skrillexre. Én speciel hányingert kapok a dubsteptől, ezért számomra ez egy nagyon éles dolog(nak tűnik), de nem tudom, hogy mások hogy vannak ezzel.

A körülmények eddig kielégítőnek tűnnek, van rendes mobiltöltő spot, bár a netkamion halál (20 éves, laptopnak csúfolt őskövületek, melyeken csak az internet explorer fut), a T-Mobile sátorban vannak fasza laptopok, ahol a képeimet is le tudom menteni, így nem kell félnem attól, hogy nem lesz elég hely a memóriakártyámon. A zuhanyzóban idén végre van meleg víz, azonban a zuhanyfüggönyökre már nem jutott pénz, ami egy kissé nyomasztó, de hát ez van. A színpadok elrendezése pont olyan, mint tavaly, szóval egy "rutinos voltos" mindent könnyen megtalál, de vannak új színfoltok is, melyek által garantáltan idén sem unatkozhat a drága fesztiválozó.

Így, egy nap után tehát összességében jónak ígérkezik a buli, ha minden jól megy holnap is bejelentkezek egy ehhez hasonló rövid élménybeszámolóval.

VOLT - 0. nap Tovább

Az elmúlt egy-két évben elszaporodtak a 'kéccázaspizzázóknak' gúnyolt vendéglátóegységek. Ahogy ezt a nevük is mutatja, ezeken a helyeken 200 forintért lehet kapni kisebb-nagyobb, finom és minőségi, vagy rossz és gagyi pizzaszeleteket. Nem újkeletű ez a dolog, ám az ilyen éttermek közül talán az eddigi legjobb csak 2011 decemberében nyílt meg a Szent István körúton, a Vígszínház tőszomszédságában. A Szelet! mind ízvilágában, mind stílusában messze körözi a korábbi helyeket, ráadásul a jövőben várhatóan láncolattá bővül a már most rendkívül népszerű márka.

Szelet!, avagy a kétszázas pizzázók új királya Tovább
süti beállítások módosítása