Hétfő óta ez egész lakás fel van túrva. A régi bútorokat vastag porréteg fedi, a fontosabb dolgok pedig konyharuhákkal és törülközőkkel vannak leborítva. A rendkívül inteligensnek tűnő munkás emberek már egy falat kivertek, de másnap már elkészült helyette az új, gipszkartonból. Megvan az átjáró is a konyha és a nappali között, és egy felesleges ajtót is már szépen befalaztak, de még semmi nincs kész. Mivel az átalakítás nagy része a konyhában vagy a konyha körül zajlik semmit nem tudok enni, ezért már napok óta csak pizzán, meg hasonló rendkívül egészséges gyorskaján élek. Ilyenkor van az, hogyha nem ehetek semmi jót, akkor inkább nem eszem semmit, és büszkén jelentem: lefogytam. Messze még az egész őrület vége, hiszen még hátra van néhány olyan dolog, amelyet anyám egyedül totálisan el fog baszni. Igen, azért egyedül mert péntek este utazom Münchenbe 5 napra, kihasználva az érettségi szünetet. Ennek elvileg örülnöm kéne, de nem örülök, mert félek, hogy mire hazaérek hupilila falak fogadnak, meg valami ócska, narancssárga konyhabútor kerül a gondosan kiválasztott gyönyörű sötétbarna padlólap és drapp csempe közé. Ez az egész szar. De remélem, hogy szép lesz a lakás.
