Most vasárnap az Erzsébet téren csinos hosstess lányok e-mail címért cserébe kártyapaklikat osztogattak. Nekem valahogy sikerült hármat is szereznem, pedig csak egy címet adtam meg, azt is rosszul. És ugye ha az élet franciakártyát adott... el is kezdtük páran játszani a kedvenc kártyajátékomat, aminek az a lényege, hogy egyenlően elosztjuk a lapokat, aztán sorban mindenki lerak egyet. Ha bubi, akkor egyszerre azt kell kiáltani, hogy "bonjour monsieur!", ha dáma, akkor azt, hogy "bonjour madame!", ha király, akkor tisztelegni kell, ha ász, akkor pedig rá kell csapni. Aki elrontja, vagy az ász esetében akinek a keze legfölül van, viszi az összes lerakott kártyát, és az nyer, akinek a leghamarabb elfogynak a lapjai.

Ez egy elég hangos játék, kívülről nézve pedig teljesen őrültnek tűnhetünk, ahogy ordibálunk, meg hadonászunk. Feltűnt, hogy sok külföldi szabályosan körénk gyűlt, és bámult minket. A tekintetükben azt vettem észre, hogy hülyének, de legalábbis furcsának néznek minket, amiért nem zavartatjuk magunkat, és a külvilágot kizárva koncentrálunk a felbukkanó lapokra. Beugrott, hogy a józsefvárosi piacon, az ázsiaiakat ugyanígy meg szokták bámulni, miközben mahjongoznak, pedig az nekik akkor és ott szintén tök természetes, sőt, egyfajta hagyomány. Bár ez a kártyajáték nem egy tradícionális magyar népszokás, de remélem, hogy talán okoztunk pár túristának néhány kellemes percet, és emlékezni fognak arra a pár bolond magyar fiatalra, akik vasárnap este, az Erzsébet téren, csálé körben törökülésben ülve játszottak valami furcsa kártyajátékot, ahelyett a sok borzalmas, országimázs romboló kép helyett, amit a nemzetközi sajtó mutat hazánkról és az itteni emberekről.

Sokszor, ha egy probléma elé kerülök, segítségül hívom az univerzum mindent tudó, mágikus erejének nevezett tudatalatti énemet és kikártyázom a megoldást. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy fogok egy pakli franciakártyát és magamban eldöntendő kérdéseket teszek fel. Elkezdem vadul kevergetni a lapokat úgy, hogy ne lássam a számukat és megvárom, hogy magától kiessen egy-egy lap, vagy amíg úgy érzem, hogy valamelyik lapot nekem kell felfordítanom, mert az lesz a jó válasz. Ha páros lapot kapok, a válasz igen, ha páratlant, akkor nem. Ez a módszer meglepően jó tud lenni, néha azon kapom magam, hogy fél órája ülök egy helyben és "beszélgetek a kártyákkal". Egyszer például, éppen feltettem egy fontos, a jövőmre vonatkozó kérdést, de még be sem tudtam fejezni, egyből kiesett egyszerre három lap. Mindhárom páratlan volt, vagyis "nem válasz" és mivel nagyon hirtelen estek ki egyszerre, én úgy értelmeztem, hogy ez egy nagyon-nagyon határozott nem válasz a kérdésemre. Mint utóbb kiderült, jól döntöttem. Félreértés ne essék, nem szabad vakon bízni a "mágikus erőkben", néha ordenálé hülyeségeket lehet így kipörgetni, viszont ilyenkor ha az ember megáll egy pillanatra és megkérdőjelezi a kapott eredményt, akkor máris, magától rájön a helyes válaszra, ami a kártyák eredményének az ellentéte.

Persze, ezt lehet tarot kártyával, meg ezer más eszközzel is csinálni, de felesleges, mert mindegyik esetben ugyanaz a mechanizmus lép működésbe, mégpedig hogy a saját tudatalattid válaszol a kérdésekre a kártyák segítségével. Aláírom, ez most így leírva tényleg elég hülyén hangzik, de valljuk be, sok ember ennél sokkal nagyobb hülyeségekbe fekteti a hitét és sajnos sok esetben indokolatlanul a pénzét és a földi életének a szabad boldogságát is (hadd ne mondjak példákat). Ezzel én nem ártok senkinek, örömömet lelem benne (néha egyébként beszélgetőpartnernek sem utolsó a király, a dáma meg a pereputtyuk) és legalább tudok kit hibáztatni, ha valami esetleg nem úgy sül el, ahogy azt szerettem volna. : D Próbáljátok ki! : )