Most vasárnap az Erzsébet téren csinos hosstess lányok e-mail címért cserébe kártyapaklikat osztogattak. Nekem valahogy sikerült hármat is szereznem, pedig csak egy címet adtam meg, azt is rosszul. És ugye ha az élet franciakártyát adott... el is kezdtük páran játszani a kedvenc kártyajátékomat, aminek az a lényege, hogy egyenlően elosztjuk a lapokat, aztán sorban mindenki lerak egyet. Ha bubi, akkor egyszerre azt kell kiáltani, hogy "bonjour monsieur!", ha dáma, akkor azt, hogy "bonjour madame!", ha király, akkor tisztelegni kell, ha ász, akkor pedig rá kell csapni. Aki elrontja, vagy az ász esetében akinek a keze legfölül van, viszi az összes lerakott kártyát, és az nyer, akinek a leghamarabb elfogynak a lapjai.
Ez egy elég hangos játék, kívülről nézve pedig teljesen őrültnek tűnhetünk, ahogy ordibálunk, meg hadonászunk. Feltűnt, hogy sok külföldi szabályosan körénk gyűlt, és bámult minket. A tekintetükben azt vettem észre, hogy hülyének, de legalábbis furcsának néznek minket, amiért nem zavartatjuk magunkat, és a külvilágot kizárva koncentrálunk a felbukkanó lapokra. Beugrott, hogy a józsefvárosi piacon, az ázsiaiakat ugyanígy meg szokták bámulni, miközben mahjongoznak, pedig az nekik akkor és ott szintén tök természetes, sőt, egyfajta hagyomány. Bár ez a kártyajáték nem egy tradícionális magyar népszokás, de remélem, hogy talán okoztunk pár túristának néhány kellemes percet, és emlékezni fognak arra a pár bolond magyar fiatalra, akik vasárnap este, az Erzsébet téren, csálé körben törökülésben ülve játszottak valami furcsa kártyajátékot, ahelyett a sok borzalmas, országimázs romboló kép helyett, amit a nemzetközi sajtó mutat hazánkról és az itteni emberekről.