Én egy nagyon furcsa ember vagyok. Élőben a megjelenésem és a viselkedési stílusom merőben eltér az átlagtól, és ez az egyik legmegosztóbb tulajdonságom. Az emberek egy része nyit felém és meg akar ismerni, de a legtöbben első látásra leírnak egy életre és határozott ellenszenvet mutatnak felém. Megutálnak, pedig nem is ismernek. Tény, hogy tudni kell elviselni engem, amihez kell az én kompromisszum képességem is, de ugyanemiatt egy másik "lelki plug-int" is ki kellett fejlesztenem magamban, egy "tűzfalat" a mások által rám aggatott sértő megjegyzések ellen. Úgy gondolom, hogy ezt sikerült a tökélyre fejlesztenem, és mivel tudom, hogy a világon jelentős számú velem egykorú küzd hasonló problémával, leírom a módszeremet az összes duci, szemüveges, stréber, meleg, cigány, művészlélek, vagy szimplán csak ok nélkül kiközösített társamnak arra, hogy hogyan tudják ezeket a zavaró tényezőket az előnyükre fordítani. Tudom, nagyon közhely, de ha már egy embernek tudok segíteni ezzel, akkor megérte.
Az első és legfontosabb: tudd, hogy ki vagy, és ne próbálj más lenni! Ha például folyamatosan cikiznek a "menő csajok" azért, mert te nem égeted magad hetente a szoliban, vagy nem volt még minimum 20 egyéjszakásod, nem szabad behódolni nekik, mert így egy idő után csak egy napraforgó lennél, akiből kiöltek mindennemű egyedi értéket. Bármennyire is vonzó lehet egy-egy szubkultúra csábítása, és az a gondolat, hogy így talán majd befogadnak, tudd, hogy nem téged kedvelnének, hanem a saját klónjukat, hiszen te is azzá válnál.
Súlyosabb esetekben ez egyes embereknél odáig fajulhat, hogy kifejezett ellenszenvvel éreznek azok iránt, akik ebből az egészből nem kértek, és nem féltek megvalósítani önmagukat. Figyeld csak meg, az összes beszólógatós ember általában egy-egy klikk oszlopos tagja, és a sértegetéseik visszavezethetők a saját életük kudarcaira vagy hiányosságaira. Azok, akik már menthetetlenül valamilyen szubkultúra klónozott katonájává váltak féltékenyek lehetnek rád, ránk, amiért mi tudtunk ellent modnani, és megóvtuk önmagunkat az esztelen konformizmustól.
Ha ezt megérted és elfogadod, magabiztosabb leszel, és könnyebb lesz elengedned a füled mellett a sértő megjegyzéseket, sőt, ki merem jelenteni, hogy ilyen esetekben a mocskolódó emberek által te magad empátiát tanulsz, és jobb lesz a konfliktus kezelő képességed - ezáltal pedig emberileg fejlődsz, ami már önmagában is egy nagyon jó érzés. Hosszú távon pedig ha észreveszik, hogy felesleges energiát pazarolniuk rád, mert te úgyse veszed fel a sértéseiket, a beszólógatások ritkulnak, és végül teljesen abbamaradnak. A lényeg, hogy ne süllyedj le az ő szintükre, hiszen mindannyian egy vérből valók vagyunk, és testvérünkként kell szeretnünk embertársainkat, még azokat is, akik veled ellenszenvesek és még akkor is, hogy ha úgy érzed, ezt senki más nem gondolja így. Az egyik legújabb, első olvasásra kedvencemmé váló Steiner Kristóf idézettel zárnám a gondolatmenetet: "A boldogságot nem lehet hajszolni. Megszelídíteni viszont igen. És ha már tudja, hogy biztosan nem futsz utána többé, a nyomodba szegődik, és veled marad örökkön örökké."