A napokban elvégeztem egy kísérletet. A Facebook-on megváltoztattam a születési hónapomat és napomat április 26-ra. Tettem ezt azért, mert kíváncsi voltam, hogy vajon hányan köszöntenek majd fel és hányan lesznek azok, akik emlékeznek arra, hogy mikor ünneplem a tényleges születésem napját. Engem személy szerint nagyon zavar, hogy fel "kell" köszöntenem olyan embereket is, akikről amúgy nem is tudom, hogy mikor születtek, csak azért, mert láttam az eseményt a közösségi oldalon. Kíváncsi voltam, hogy ez a kényszerérzet csak bennem ilyen erős, vagy mások is ugyanúgy figyelik - szinte ismeretlen - ismerőseik szülinapját, mint én. Az eredmény egyáltalán nem meglepő, ám annál viccesebb lett.
A 200 Facebook-os ismerősömből kereken negyven ember köszöntött fel az üzenőfalamon, hárman üzenetben és kaptam egy SMS-t is. Januárban, az igazi szülinapomon kb. hatvan jókívánságot kaptam ezeken a csatornákon vegyesen. Később öt ember írt hozzászólást a saját jókívánsága alá azzal, hogy észrevették a turpisságot. Négy olyan üzenet érkezett, melyben megkérdezték, hogy miért állítja a Facebook, hogy ma van a szülinapom, mikor nem is. A legviccesebb mégis az volt, hogy öt olyan ember is boldog szülinapot kívánt nekem, akit már több, mint három éve ismerek és egy olyan is, aki a szülinapi bulimon is ott volt januárban, sőt, aznap az Erzsébet téren egy ismerősöm még személyesen is felköszöntött. Szerencsére azok, akik jelenleg a legközelebb állnak hozzám nem estek bele a csapdába.
Mindentől függetlenül nem mondom azt, hogy ez egy rossz dolog, mert alapvetően mindenkit jó szándék vezérel, aki ily módon akar örömet okozni másoknak és tény, hogy nagyon jól tud esni az embernek az igazi szülinapján, hogy látszólag "ennyien gondoltak rá", bár érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy hány embert köszöntöttünk már fel úgy, hogy igazából előtte nem is tudtuk, hogy aznap van az illető szülinapja. Ti mit gondoltok erről a jelenségről?
P.s.: Elnézést kérek mindazoktól, akik vették a fáradságot és feleslegesen írtak nekem, remélem nem haragszotok rám nagyon.