Tegnap volt életem első olyan fotózása, amikor a fényképezőgép hálásabbik oldalán voltam és a modell, a sminkes és a stáb többi rászének a segítségével valami jót és maradandót próbáltam alkotni. Ez sikerült is, meg nem is, de erről majd később.

Ásen már leírta a blogjában a fotózást megelőző ötleteléseket, meg tervezgetéseket, én inkább azt osztanám meg veletek, hogy milyen volt a hangulat a helyszínen, milyen kellemes meglepetések értek és hogy milyen nehézségekbe ütköztünk. Merthogy ütköztünk, nem is kevésszer, például amikor nem ragadt a műszempilla és Szaszával körbe kellett futnunk vagy 10 boltot, mire találtunk ragasztót annyira idegesek lettünk, hogy vettünk szempillával együtt egy új szettet, mert sehol nem árultak külön ragasztót, vagy hogy amikor a fotózás kellős közepén eldőlt egy lámpa, kiégett az izzója ami lecsapta a biztosítékot az egész házban.

A haj gyakorlatilag gond nélkül elkészült 20 perc alatt, nem kellett vele sokat vacakolni, nem úgy, mint a sminkkel, ami a fennt említett szempillás csúszás nélkül is több, mint két órán át készült. Ez alatt Szandi - a sminkes - nagyon el volt foglalva, Ásen mozdulni sem tudott, mi viszont a többiekkel (mert ott volt még Szasza és Pít, bár nekik max csak a hangulatot köszönhetjük) nagyon unatkoztunk, ezért jött jól, hogy a saját pincémben volt maga a fotózás, mert bármikor fel tudtunk menni kajáért, vagy ha kellett ez-az, akkor minden itt volt kéznél.

Délben kezdtünk, délután fél 5 körül mentünk át a konkrét helyszínre, a pincének a tároló részlegébe (mert addíg egy kis szobában voltunk, ami a pihenőhely volt, meg ott készült a smink és a haj) ami leginkább olyan, mintha egy horrorfilm díszlete lenne. Régi fa rácsokkal, csövekkel, kopott téglafalakkal és félhomállyal volt dolgunk odalennt és a hangulatra még rá is segítettünk egy füstgéppel és két nem túl erős lámpával. Aki ismeri Ásent, az szerintem már sejti, hogy a tegnapi nap folyamán a legnagyobb kellemes meglepetés az volt, hogy ilyen jól meg tudta csinálni ezt a szettet. Ő egy nagyon aranyos, kedves, visszahúzódó lány, aki egy teljesen új oldalát mutatta meg tegnap, ugyanakkor nem tudom azt mondani, hogy a képek nem illenek a személyiségéhez, mert ez szerintem mind benne van/volt, csak nagyon mélyen.

Az egyetlen dolog, amit nagyon sajnálok, hogy technikailag egy kicsit el volt kapkodva ez az egész. Nem volt például állványom és mivel alapvetően sötét képeket szerettünk volna, a képek fele szörnyen elmosódott lett. Sajnos technikailag még ezer más helyen bele lehet kötni a sorozatba, nem lett "profi" a munka, de - ez tudom hogy nem kifogás - mivel ez volt életem első fotózása, úgy gondolom, hogy talán még ennyi belefér. Igazság szerint Szandi is rengeteget segített az elején, mert egy kicsit még... nem is tudom, zavarban voltam az elején. Legközelebb már jobban fogom tudni, hogy mikor mit csináljak. Igen, lesz legközelebb, már megvan a következő téma, már csak pontosítani kell, és még a nyáron bőven elkészülhet az is.

Végezetül - Ásenhez hasonlóan - szeretném mégegyszer mindenkinek megköszönni, hogy a részese volt a tegnapnak, Ásennek hogy ilyen ügyes volt és hogy kitalálta még anno ezt az egészet, Szandinak, aki nem csak sminkelt, de a fotózás alatt végig mellettem volt és segített ahol csak tudott és Szaszának meg Pítnek is, mert nélkülük üres lett volna ez az egész. Volt egy pont, amikor nagyon idegesített a jelenlétük, de aztán megbékéltem vele, sőt nekik köszönhetem, hogy feloldódott bennem a feszültség a végére.

A teljes fotósorozatot itt tudjátok megnézni!

...és amikor már a huszadik szezámmagos csirkés videót néztem meg a YouTube-on eldöntöttem, hogy nekem most azonnal kínait kell ennem. Természetesen semmilyen alapanyag nem állt itthon a rendelkezésemre, hogy elkészíthessem magamnak a fejemben addígra már összeállított, elkészített és ízlésesen tálalt menüt, ezért úgy döntöttem, hogy ellátogatok a sarki kínai gyorsbüfébe. Reménykedtem, hogy még egy ilyen késői órában is nyitva találom a "Tünderkért"-et, de amikor 50 méter messziről megcsapott a jellegzetes - ahogy Eric Cartman mondaná - kuplungcsirke szag elillant minden kétségem és felgyorsított tempóban közeledtem az étterem felé.

Ahogy a pultra néztem egyértelműen láttam, hogy már csak a napi maradékból tudok mazsolázni, ráadásul a hőn áhított szezámmagos csirkém helyén is már csak egy üres étel tartó konténert volt. Csalódottan, kiábrándultan, de elsősorban korgó gyomorral kértem egy adag ananászos csirkét, tojásos rizzsel, elvitelre, amit hazaérve egy perc alatt elpusztítottam. Tanulság? Soha többé nem nézek recept videókat...

Tegnap találkoztam Szaszával és Szandival, akikkel beültünk egy sörre a Kontrol nevű fantasztikus kocsmába a Nyugatinál. Mindenkinek volt egy csomó jó híre, gördülékenyen és emelkedett hangulatban folyt a beszélgetés egy óráig, de utána el kellett indulnunk a Keletihez, hogy találkozzunk egy angol sráccal, Tommal, akit Szasza előző nap ismert meg a zépében.

Így négyen beültünk a Szimplába, ami bár a kedvenc helyem, Szandiék tetszését szerintem nem nyerte el. Érdekes témákról beszélgettünk, mi hárman kollektíven leromboltuk magyarország imázsát a srác szemében, akin látszott, hogy egy kicsit kezd elege lenni belőlünk. Szaszának sikerült idő közben berúgnia és az is kiderült, hogy brit akcentussal a "which wine" pont úgy hangzik, mint a "which one". Hogy ezutóbbit hogy ejtik a britek az rejtély. Később felszedtem Dórit is és így sokan beültünk a Joiner's Pub-ba karaokezni. Kicsit korán érkeztünk, Tom egy telefonálásnak álcázott félrevonulás után elköszönt és lelépett.

Annyira nem éreztük hiányát, de kettőig se kellett számolni és máris odaült hozzánk egy kanadai srác, Keiver. Ő sokkal jobb fej volt, mint Tom, jobban el tudtunk tudott Szasza vele beszélgetni, egészen össze is melegedtek az este végére, ráadásul mutatott nekünk egy fantasztikus és nevetségesen egyszerű ivós játékot. Egy cigis doboz és egy aprópénz kell hozzá. A cigibugyit félig le kell húzni a dobozról, ezt így le kell tenni egy asztalra és a fóliára kell rakni egy 10 vagy 5 forintost, mely köré egy cigivel szép lassan kis lyukakat kell égetni. Egyszerre egy ember csak egyszer érintheti hozzá a parazsat a fóliához. Egy idő után már csak pár vékony csimbók fogja tartani a pénzt. A játéknak akkor van vége, amikor az érme leesik. A vesztes az, aki utoljára égetett és neki ilyenkor meg kell innia egy húzásra a piáját.

Visszatérve a karaokera: mi nagyon jól éreztük magunkat egy-egy szám közben, nem úgy a közönségünk, akik szerintem rituális tömeg- és öngyilkosságot tervezgettek már akkor, amikor kimondták valamelyikünk nevét. Összességében vicces volt, csak sajnálom hogy hamar leléptem, de nem tehettem mást, mert nagyon fáradt és éhes voltam. Dóri - mivel vidéken lakik - nálam aludt, megnéztünk egy South Park részt (Sznukii töcsit akkaaaarrr!!), csináltunk egy jó nagy adag rántottát, majd húztuk a lóbőrt.

A VOLT élménybeszámolómat már a helyszínen elkezdtem, ezt szeretném most folytatni. Aznap este, amikor azt a bejegyzést írtam lépett fel a Sum 41 a nagyszínpadon, ami óriási csalódás volt. Deryck ronda volt, ráncos és kopaszodott, ráadásul uborkára volt szívva, többet beszélt, mint zenélt, pedig két értelmes mondatot nem tudott kinyögni egymás után. Aznap délután volt a The Hated Tomorrow, komolyan mondom, még ők is jobbak voltak a kanadai bandánál.

Másnap nagyon nyugis nap volt, nem volt egy előadó sem, aki érdekelt volna, ezért unalmamban már Fluor Tomika vendégfellépését nézegettem az RTL színpadon, aztán már majdnem készültem este aludni, amikor kiszúrtam, hogy lesz Soerii & Poolek mellettünk a MOL színpadon. Kár lett volna kihagyni őket, én csak most láttam először a showjukat, de nagyon tetszett! :D

Az utolsó nap volt a legjobb. Az Irie Maffiát csak fél füllel hallottam, mivel akkor éppen a nagyszínpad mögött voltam (részletek itt), de a Hands In The Air-t már a közönséggel együtt ugráltam végig. :) Utána jött a The Ting Tings ami fantasztikus volt, aztán @rebajastyle -lal felöltöztünk rendesen (mivel idő közben rendesen lehűlt a levegő) és elstoppoltunk a TESCO-ig. Ott vettünk bort, meg vodkát, meg csokit. Utóbbi kettőt még a helyszínen elfogyasztottuk, de a bort be akartuk vinni a fesztivál területére. Visszafelé is stoppal mentünk, ahol - részegen - egy kedves bácsikával azt beszéltük ki, hogy a mai fiatalok a fesztiválokon féktelenül buliznak és úgy isszák az alkoholt, mint más a vizet, vagy mint Bear Grylls a vizeletét.

A bor sajnos nem jöhetett velünk, egy kukában végezte a bejárat mellett, bánatunkban fel is hajtottunk egy-egy fényt Rebivel... Innentől kezdve már nem igazán emlékszem semmire, csak arra, hogy nagyon jól szórakoztam az utolsó este és hogy másnap nem is voltam annyira másnapos, mint amennyire lehettem volna... Reggel nagy nehezen összepakoltunk és pár óra múlva már itthon is voltam. Ruhástul, mindenestül bedőltem az ágybamba és 22 órán keresztül aludtam. Szóval, igen, elég jó VOLT! :D