Gyerekként nagyon szerettem biciklizni, pár év kihagyás után 2-3 éve ültem újra nyeregre. Lehet, hogy csak a gyerekkori emlékeim fakultak meg, de mintha teljesen megváltozott volna a biciklis közösség. Szubkultúrákra szakadtak, ellenségeskednek egymással és az utolsó csavarig mindent státuszszimbólumként kezelnek. Futárok, hipszter fixisek, csodálkozó tanyabikeos lánykák, középkorú teszkómontis, állig felprizmázott alakok suhannak fel és alá Budapest utcáin, és a legtöbbjük úgy gondolja, hogy a saját kasztjuk a legjobb, a többiek pedig kövezni való férgek, akiknek nem is lenne szabad biciklire ülniük.
Ezzel még nem is lenne baj, amúgy sem akarok ezekbe nagyon belefolyni, de van valami, amit nem értek. Minden két keréken élő ismerősöm mélységes megvetéssel nyilatkozott azokról, akik télire elrakják a biciklijüket, mondván, hogy "nem elég nagy biciklisták ahhoz, hogy végigtekerjék a telet". De ez miért is baj? Ha nekik jól esik térdig érő hóban, kőkemény fagyok mellett biciklin csúszkálni, akkor hajrá, de ne szólják már le azokat, akik nem akarnak se megfázni, se törött karral a balesetire rohangálni tekerni, hanem arra a 3-5 hónapra megveszik szépen a BKV bérletet vagy visszaülnek az autójukba, aztán tavasszal újra előkapják a kerékpárjukat. Én például alapból nem tekertem nyáron se napi szinten, csak akkor, ha siettem valahová, és most, hogy az átlaghőmérséklet bőven 10 fok alá esett, eszem ágában sincs bárhová bicajjal nekiindulni. Szóltam és uff.
