Utálom, amikor bennem megvan a lelkesedés, az elszántság (vagy bármi hasonló dolog) valamihez és csinálnék valamit teljes gőzzel, de rajtam kívülálló okok miatt csak lassabban vagy sehogy sem tudok haladni vele. Ezer dologra igaz ez, kezdve a lassú internettől egészen a komplexebb problémákig. Például amikor valakinek elmondok ezerszer valamit, de ezeregyedszerre is visszakérdez vagy amikor lemondok kiadásokról, hogy maradjon pénzem például próbára, a többiek meg odajönnek kb. pénz nélkül.
Még nagyon sok ilyen példát tudnék írni, de nem teszem, mert minek, a lényeg, hogy ezek a dolgok szerintem engem az átlagnál jobban bosszantanak, ugyanis állandóan alkotási kényszerem van és ha valamit meg tudnék csinálni, csak valami hátráltat akkor azt érzem, hogy bennem van a hiba és örök szerencsétlen maradok. Ez általában hetekre el tudja rontani a kedvemet és tudom, hogy ez egy nagyon rossz hozzáállás, de nem tudok mit csinálni. Ez van... Na mindegy.
Az utóbbi pár napban még nem volt olyan, hogy nap közben ledőltem volna egy órára pihenni, mert mindig van valami dolgom. Gyakran mászkálok ismerősökkel, intézem ügyes-bajos dolgaimat, holnap végre újra próbaterembe megyek (erről majd később) és hétvégén pedig bevetem magam a bulizó pesti fiatalok közé. A maradék szabadidőmet pedig akarva-akaratlanul kitöltöm különböző háztáji tevékenységekkel és írással, hiszen nemrég elkezdtem az IT KID nevű blogot, amit egyelőre teljesen egyedül viszek és így nehéz tartani a napi 1-2 bejegyzéses elvárást, amit magammal szemben állítottam fel. Ezeken kívül pedig hamarsan kezdek az újraszervezett phenom'enon magazinnál, mint videós, szóval nem lesz egy perc nyugtom se. Rendesen pörögnek az események, mit ne mondjak, ezért néha úgy érzem, elhanyagolom a blogomat, ezért elnézést is kérek mindenkitől, igyekszem a jövőben ezen változtatni. Egyelőre ennyi, pííísz!